BARDO CONSULTING

A Tibeti Buddhizmusban a Bardo a köztes lét állapotát jelenti. A halál és az újjászületés közötti időben a lélek számára még bármi lehetséges, mert még nem dőlt el az új minőség formája. Szimbolikusan a köztes lét állapota az, amikor a szekvenciális (rutinokra épülő) működés megszakad, és a személy kiesik addigi működési sémájából. Ez a helyzet legtöbbször egy súlyos elakadás vagy krízis hatására jelenik meg. Lehetséges azonban a sématörést belülről, inspiratív módon is létrehozni. Ha a megérzéseinket követjük, és kitartunk az új úton, talán veszteségekkel is számolnunk kell, de a siker biztosan bekövetkezik.

A vákuum a káosz helyén

Egy jelentős váltás előtt a tehetetlenségi erő olyan súllyal húzza le a harcost, hogy kilátástalannak tűnik minden megoldási és menekülési irány. Az igazán jelentős elakadások mélyén mindig vákuum keletkezik, amely megfosztja a résztvevőket a korábbi megoldási és működési rutintól. A vákuum alapvetően más, mint azok a folyamatos kihívások és problémák, amelyekkel egy menedzser naponta találkozik. A vezetők hozzá vannak szokva az irányításhoz, a problémamegoldás aktív módjához és a tevékeny részvételhez a helyzetek megváltoztatásában. Amikor ez nem lehetséges, és az elakadás megszüntetésében nem működik a hagyományos rutin, illetve az aktív irányítási séma, hirtelen nehéz csend támad. Az addigi módszerek hatástalanok, a közvetlen és direkt megoldás nem lehetséges, nincs olyan fókuszálható cél. amely azonnal megmutatná a kimenő utat. A legrosszabb az, hogy nem lehet tudni, mi lesz a következő lépés, nem lehet direkt módon előrejutni a megoldás felé vezető úton, légüres tér keletkezik, amelyben a megszokott működés nem segít.

A kitartás

A valódi vezető, az igazi harcos, ezekben a helyzetekben fejlődik a legtöbbet, itt válik a közösség meghatározó szereplőjévé, igazi zászlóvivővé. Itt dől el, kire lehet számítani, ki rendelkezik olyan tartalékokkal és belső irányítási készségekkel, amelyek képessé teszik arra, hogy megküzdjön a helyzet nyomasztó kilátástalanságával.

Az egyetlen kézzelfogható lehetőség ezekben a szituációkban a kilátástalanság elfogadása, a totális szembenézés a korlátokkal, illetve annak belátása, hogy nem szabad kilépni, nem szabad a megoldást erőltetni, hanem, mielőtt bármit tennénk, magát a kialakult helyzetet kell mindennél jobban megérteni. A megoldás magában a kialakult helyzetben rejlik, de ez a rejtett tudás csak akkor válik megragadhatóvá, ha a résztvevőknek van erejük szembenézni a káosszal, és önmaguk felelősségét is értelmezni tudják benne. Minden valódi probléma és nehéz feladat hordoz tanulási lehetőséget, és rendelkezik a továbblépés kódjával, melyet magában a helyzetben kell megfejteni. Az előrelépés ilyenkor nem a megoldási rutin erőltetése, hanem a kialakult helyzet megértése után, egy új, továbbvivő jelentés megtalálása. Ez az új jelentés lesz a fejlődésünk zászlója és iránytűje.

Új jelentés

Egy elakadás, betegség kialakulásának és megjelenésének sokszor nem láthatók azonnal az előzményei, valószínűleg mégis vannak, és tőlünk nem függetlenek. Ennek felismerése nehéz, sokszor fájdalmas és időigényes. A problémák mélyén önmagunk tisztább megértésének a lehetősége rejlik. Nem szabad erőltetni az azonnali megoldást, mert az meggátolja a legjobb lehetőség megtalálását és a tanulást. Fontos megtalálnunk azt az új jelentést. amely segít megérteni az előzményeket. és továbblendít minket a saját új utunkon.

Megközelítésem szerint a szervezetfejlesztés alapvetően a tapasztalati tanuláson alapul és rugalmasan követi a szervezeti igényeket. Nem köthető egyetlen módszerhez, sokkal inkább olyan folyamat-tanácsadás, amely a felmerülő aktuális üzleti, szervezeti problémák feldolgozásából építkezik.

Folyamat tanácsadás

Minden szervezet komplex rendszer, amely az önmaga által kialakított sajátos értelmezési rendszerben engedi láttatni a résztvevőket és viselkedésüket. A vállalatok kialakítják a maguk észlelési módját. szervezeti kultúráját. amely nagymértékben befolyásolja a szabadsághoz fűződő viszonyunkat. Mindennek kiemelt jelentósége lesz, amit a kultúra, mint meghatározó elem

felerősít és visszatükröz az embereknek. A komplexitás megköveteli a rugalmas folyamatokban gondolkodó aktív beavatkozást, amely azokra a helyzetekre reagál, amik az együttműködés közben merülnek fel.

Vezetői felelősség

Szervezetfejlesztöi tapasztalataim szerint a meghatározó minták általában felülről lefelé terjednek jobban: nagymértékben az egyes számú vezető és a felső vezetés meghatározó módon alakítja ki a domináns kulturális észlelési sémát, amely befolyásolja az alapvető viszonyokat és elvárásokat a szervezeten belül.

Koncepció:

A coaching módszertanilag egy speciálisan intenzív tanulási helyzethez kötött tanácsadási folyamat, amelynek eredményeképpen növekszik a szakmai problémamegoldás, és megerősödik az önreflektív tanulás készsége, a rendszerszemléletű gondolkodás és a döntési hatékonyság. Kiindulópontja a reflektiv rátekintés a szakmai interakciókra és elakadásokra, az együttműködés és a kommunikáció módjára, a személyközi (vezetői-strukturális), szervezeti és környezeti (üzleti) viszonyokra, és ennek alapján a megoldást elősegítő döntési helyzetek előkészítése és kidolgozása.

A folyamat:

A coaching folyamat annak az intenzív emberi találkozásnak fenntartott hely, ahol két ember szövetséget köt arra, hogy együtt haladnak a tanulás egy speciális ösvényén. Problémákat oldanak meg, döntéseket készítenek elő, és rendíthetetlenül szembenéznek azokkal az árnyakkal, amelyek mindeközben megjelennek. A coach feladata nagyon egyszerű: fel kell ébresztenie a harcost vezetőben, és meg kell őt erősítenie abban a hitében és elhatározásában, hogy minden helyzetben totális felelősséggel és egyben szabadsággal rendelkezik. Ilyen egyszerű. Minden fontos történésnek komoly jelentése van, és a coachingban ezeket a jelentéseket kutatjuk, mindent a coachee, az ügyfél szempontjából, az ő nézőpontjából, az ő vezetői szerepének a pontosabb megértése miatt. A coaching tulajdonképpen óriási esély a vezetőnek, hiszen a találkozás pillanataiban, az üléseken minden róla szól, ő van a középpontban, érte történik minden, ő a kedvezményezett, és nem az irányító. Ő van a középpontban, úgy, mint egy gyermek, aki megtanulja megérteni és (újra)felfedezni, ki is ő valójában mint személy és döntően mint vezető. A coach tisztán rá figyel, és abban támogatja, hogy kapcsolatba kerüljön a belső harcosával, önmaga jobbik énjével. Számomra a coaching a belső harcos megerősítésének a története és a coach egy olyan szakember, aki rendelkezik a támogatás és az irányítás, a megértés és a tanítás, a megerősítés és a szembesítés eszközeivel,

 aki képes a legjobb módon, a legtöbbet kihozni a vezetőből. Találkozásuk megrendítő, mégis olyan könnyed, mint egy üdítő tavaszi zápor, amely után felfrissül a föld, aztán még egy darabig érezni a föld és az eső illatát, végül minden eltűnik. A coaching folyamat végén mindketten, a coach és a vezető is úgy fogja gondolni, jó találkozás volt, sokat kaptak egymástól, és előreléptek az életükben. Aztán mennek mindketten tovább a maguk útján.

Határtartás:

A coaching számomra olyan keresési és találkozási folyamat, amelyben a vezető szakmai szerepek mögött rejló emberi arca bontakozik ki egyre élesebben és pontosabban. Szakmai kérdésekkel, konfliktusokkal, szerepdilemmákkal, döntési nehézségek mögötti elakadásokkal dolgozunk, és célunk, hogy felszínre hozzuk a már meglévő, de rejtett tapasztalatokat, megerősítsük a szakmai személyiséget. Azt a “nevet” keressük közösen, amellyel a vezető speciálisan rendelkezik, amely különleges módon hozzá tartozik. Azt a többletet szeretnénk felszínre hozni, amely sajátos módon az övé, az ő tehetségének része, identitásának forrása. Talán több réteg alatt porosodik, befedte az idő és a feledés homálya, mégis ott van, kibontásra vár, a feltáró munka pusztán hit és elszántság kérdése. Ebben a keresési folyamatban a legélesebb és legérzékenyebb kérdés számomra a határok: az én-határok, a szakmai és személyes én határainak, a coachee és a coach között meghúzódó határoknak a tisztán és élesen tartása.

Team Coaching:

Lényege szerint a team coaching kis létszámú teamek fejlesztésének hatékony módszere, amely aktuális szervezeti, vagy szakmai problémák feldolgozásából építkezik. A beavatkozás a team dinamikáját felhasználva fókuszál olyan kérdésekre, amelyek megoldása során az együttműködés hatékonyabbá válik, és konkrét akciótervek születnek feszítő témák feldolgozására.

Mindannyian tökéletesnek születünk, és rendelkezünk a fejlődés, a megújulás és az öngyógyítás belső mechanizmusával. Minden rendben van velünk, amikor a belső időnk érzékelése még ép, és nem a külső világhoz mérjük magunkat, hanem a belső egyensúlyt tartjuk fontosnak; tudjuk, mire van szükségünk, mi fontos számunkra és mi nem. Természetes módon megérezzük, hogy kiben bízhatunk, és ki az, akit jobb, ha elkerülünk, mert rendelkezünk az integritásunkat biztosító belső védelemmel. Nemcsak a szemünkkel látunk, hanem a lelkünkkel érzékeljük a különféle irányokból érkező finom rezgéseket, és ösztönösen elkerüljük a rossz helyzeteket, fényszőgeket. Belülről tudjuk, hogy kik vagyunk valójában, és nincs szükségünk külső megerősítésre. A belső harcosunk a helyén van, megvéd minket azoktól a helyzetektől, amelyekben mást kell mutatnunk, mint akik vagyunk, és azoktól az emberektől, akik előtt meg kell hajolnunk, vagy akiknek be kell hódolnunk. Mielőtt a külső időhöz kellene alkalmazkodnunk, még pontosan tudjuk, hogy nem az számít, amit elérünk, hanem az, ahogyan jelen vagyunk a helyzetekben; nem az számít, hogy mekkora a teljesítményünk, hanem az, ahogyan létrehozunk valamit. Nem az a fontos, hogyan néznek ránk mások, hanem az, ahogyan együtt vagyunk, és ahogy másokkal és önmagunkkal bánunk; nem az a fontos, amit mások várnak tőlünk, hanem az, hogy békében legyünk önmagunkkal. A belső harcos a valódi énünk integritásának és harmóniájának, eredeti önmagunknak őrzője. Védi a belső tudást, amely csak rólunk szól, amelyben a teljes kép még egyben van, érintetlenül.

A rendíthetetlen ólomkatona annak a kincsnek az őrzője, amely a szívünk mélyén élő őskép arról, akik valójában vagyunk és lehetünk. A lehetőségek és a realitás még nem vált benne maradandóan ketté, mert a hit és a bizalom belülről fogja össze azt, akik vagyunk, és amivé válhatunk. Ez a kép azért gyönyörű, mert minden a helyén van benne, nyugalomban és mégis áramlásban. Még nem csúfította el a fiatalságról és a szépségről alkotott külvilág csalóka tükörképe. Nem viszonyított formák és részek tükröződése, hanem érintetlen kép az egységről és a teljességről. A belső harcos a szelíd erő birtokosa, hajlíthatatlan és kompromisszummentes védelmezője a lélek és a test egységének. Nem lehet megfélemlíteni, megtörni és elcsábítani, szakadatlanul küzd az igazságért, nem lehet letéríteni az útjáról, mert minden helyzethez képes alkalmazkodni, és ha kell, mindent képes elengedni. Nem ragaszkodik a kényelemhez és a biztonsághoz, ezért tud felülemelkedni bármin, és ha kell, bárkin, de sohasem adja fel a megújulásba vetett hitét, a változás reményét. A belső harcos mindannyiunk jobbik fele, lelkünk sértetlen része: mindig tudja a jó irányt, ismeri az igazi értékeket, figyelmeztet, ha meghátrálunk, vagy megbicsaklik a térdünk, elakad a szavunk. A belső harcos mindannyiunk igaz része, valódi nevünk őrzője. Akkor is velünk van, amikor már régen eltemettük magunkban a reményeinket, amikor álnéven élünk, és pénzért vagy hatalomért feladtuk valódi önmagunkat. A belső harcos bármikor képes megújulni és átalakítani az életünket. Éberen őrzi álmainkat, remélve, hogy egyszer valóra váltjuk őket.

Az intuíció szabadsága

Hogyan törhetünk ki a megszokott ismeretek és tapasztalatok hálózatából, hogyan törhetjük meg a sémáinkat? A kiindulópont egy látszólag provokatív axióma, másképpen szólva alapfeltevés elfogadása lenne: nincs jó vagy rossz tapasztalat, csak tapasztalat van. Az, hogy egy tapasztalat örömtelivé válik és hozzájárul a fejlődésemhez, vagy fájdalmas és visszahúzó erejű lesz, nem minden esetben dönthető el előre. Az esetek legnagyobb részében viszont mielőtt találkoznánk egy helyzettel, megtapasztalnánk egy eseményt, már előre eldöntjük, hogy jó lesz-e nekünk vagy nem. Előre elhatározzuk azt is mennyi figyelmet szentelünk rá. A nevelésünk, iskolázottságunk, a korábbi tapasztalataink nagy mértékben meghatározzák, hogyan viszonyuljunk egy helyzethez. A hálózatkutatók szerint 100 emberből 93-nál nagy valószínűséggel meg lehet határozni

a jövőbeli cselekedeteit, mozgását, működését, mert az emberek többségének a viselkedése kiszámítható, vagyis az entrópiája (bizonytalansága) kicsi, a kiszámíthatósága nagy. Ez nem azt jelenti, hogy nem lenne szabad akarat, hanem inkább azt, hogy nem élünk vele. A másik lehetőség a rutin megtörésére az intuicióink követése, az intuitív énünk megerősítése és elfogadása lenne, az elemző, racionális énünkkel szemben. Ez szintén nem könnyű, mert a teljes iskolarendszer az analitikus információszerzésre épül, és csak alternatív modellek támogatják az intuitív fejlesztési irányokat. A menedzsment irodalom és az üzleti gyakorlat viszont ma már egyértelműen foglalkozik a kollektív tudásbázissal, az emocionális intelligencia jelentőségével, a kreatív modellek vagy a természetes vezető eszméjével.

Az energia életünk és létezésünk alapvető forrása, melyet mindenki érzékel, keres és használ. Az viszont nem köztudott, hogy az energiáért nem kell harcolni. Hosszú tanulási folyamat, amíg megértjük, hogy az energiaáramlás legintenzívebb módja a pozitív és nagyon tudatosan felépített együttműködésben rejlik. Azért nehéz tanulási folyamat mindez, mert a nyugati kultúrkörben a hagyományos iskolai tankönyvekből és módszertanból kimaradt az energiával való tudatos bánásmód megismerése, a pozitív és építő kiegészítő jelenlét megteremtésének elve. Energiafelhasználásunkat így többnyire tudattalan sémák vezérlik, és csak később jövünk rá, hogy működésünkben mennyi rögzültség, rossz minta, tudattalan energiaelszivó játszma van. Azt mindenki érzi ugyan, hogy van, aki elvesz tőle valamit, és vannak találkozások, amelyek feltöltik, de hogy e mögött a tapasztalat mögött kialakult viselkedési sémák és mintázatok húzódnak még, amelyeket meg lehet érteni és változtatni, azt még mindig nagyon kevesen tudják. A harc az energiáért sokszor természetes módon alakul ki a családban, rögzül az iskolában, és visszük tovább a vállalati működésbe. Legtöbbször a nem tudatos félelmek, a rossz tapasztalatok miatt alakul ki a manipulatív tér- és energianyerés gyakorlata. Az energiát azonban nem csak harccal lehet meg- szerezni, mért olyan forrás, amellyel egyrészt mindannyian rendelkezünk, másrészt a harc által megszerzett energia nem tárolható, vagyis újabb és újabb harchoz vezet. Csak kevesen tudják, hogy az energia alapvetően nem másoktól megszerezhető érték, hanem olyan alap, amellyel mindannyian korlátlanul

rendelkezünk, de tudatosan kell vele bánnunk. Azt talán mindenki érzékeli, hogy egy találkozás, beszélgetés vagy érte- kezlet elfárasztja vagy feltölti. Mégis kevesen vannak, akik képesek összekötni a pozitív vagy negatív élményt a kapcsoló- dásban létrejött mintázatokkal, magatartásmódokkal. Az energia alapvetően a figyelem által áramlik vagy blokkolódik. Aki túl sok figyelmet igényel magának, de nem tud figyelmet adni, az energiát rabol. A harc a figyelemért tipikus tudattalan berögzültséggé válhat az energiára éhes vezetői értekezletek szereplőiben, a hierarchiába tagozódott pozíciók birtokosaiban, a kollegiális viszony nem szimmetrikus helyzeteiben. Az energiaéhség sokszor erősebb késztetés, mint a fizikai élelem utáni vágy. A fizikai éhséget sem könnyű minden esetben csillapítani – lásd korunk tipikus betegségtüneteit (bulémia, anorexia) -, az energiaéhséget azonban (amely nagyon sokszor a fizikai késztetés és hiány mögött jelenik meg) mindennél nehezebb kielégíteni. Egyrészt, mert nem evidens, hogy az energia nem pusztán harc által nyerhető el, másrészt az energiaéhség sokszor elnyom minden más finom érzékelést, így uralkodó motiváló erővé válhat. Sokszor tapasztaljuk, hogy a személyes kapcsolataink egy idő után hatalmi helyzetekké alakulnak át, még akkor is, ha kezdetben egyértelműek voltak a szerepek, és a kapcsolódás szimmetrikus volt. Nagyon sok párkapcsolat és szakmai helyzet éppen azért fut zátonyra, mert a játékosok egy tipikus (általában nem tudatos) energianyerés mintáját ismerik és követik benne, és azon nem akarnak, vagy nem tudnak változtatni.